Mester – 10 ezer Ft./hónap:
Ide azok a diákok tartoznak, akik már tökéletesen elsajátították mind a komplett JLPT N5-ös, valamint N4-es szintet is. A Mesterek számára minden Haladó óra nyitott és szabadon látogatható, amennyiben szívesen ismétel, gyakorol velük együtt. Ezen kívül heti egyszer kapnak csoportos órát, ahol magas szintű nyelvi jelenségekkel ismerkedünk, illetve ezeket gyakoroljuk be. Fontos, hogy a Mesterek komoly feladatokat is ellátnak, mivel kötelezettségük van arra, hogy heti egyszer korrepetálják, segítsék egy Haladó diákot. Ezeken kívül szabadon részt vehetsz heti szinten társalgás órán, és kanji tanuló/gyakorló órán. Végül pedig szabadon látogathatod az Iskola különféle eseményeit: A Közgyűlést, és a Klub Estet. Ezen a szinten már lehetőség van ösztöndíjat kapni, erről majd az ösztöndíjaknál olvashatsz részletesen.

VISSZA AZ ISKOLAI TANULÁS OLDALRA